top of page

A MAGYAR VÁMÜGYI SZÖVETSÉG 30. ÉVES JUBILEUMÁT ÜNNEPELTÜK!

A Magyar Vámügyi Szövetség 2023. január 28-án ünnepelte vállalatunkkal is a szervezetük fennállásának 30. évfordulóját. Az ünnepség egyik fontos része volt a VÁMSZAKMAI ELISMERÉSEK átadása. A Szövetség büszke kiválóságaira, a vámszakterület elismerésének növelése a céljuk. Az MVSZ (Magyar Vámügyi Szövetség) szakmai közössége életében az ilyen és ehhez hasonló meghatározó események, ezen elismerések mérföldkövek.


A rendezvényen magas szintű hazai és uniós meghívottak is részt vettek. Az Ünnepi Megnyitó beszédet Sipos László, a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke tartotta meg, majd dr. Tomcsányi Írisz vámattasé köszöntötte a vendégeket "A vám jövője" című előadásával, ezután Varga Mihály pénzügyminiszter tartotta meg Köszöntőjét. Az esemény záró programja volt, hogy közösen átadták az elismeréseket a vámszakma kiemelt szakembereinek.


"Az Év Vámszakembere" , "Az Év Junior Vámszakembere" és ebben a jubileumi évben "Életmű-díj" is átadásra kerültek. A MVSZ külön megemlékezett Emlékplakett átadással az Alapító Tagvállalatokról is, amelyek az akkori Magyar Vámügyi Kamara néven 1992. január 28-án megtartott Alakuló Közgyűlésen részt vettek.


Cégünk, az ÁTI DEPO Zrt is részese volt a közös vámügy érdeket szolgáló alapításnak 1992-ben, Alapító Tagvállalat vagyunk. Folyamatosan részt veszünk a Szövetség munkájában, kiváló az együttműködésünk. A MVSZ részünkre a jubileumi ünnepségen Emlékplakettet adott át, melyet cégünk nagy örömmel fogadott és köszönt meg.


57 megtekintés
Kiemelt híreink
Korábbi hírek
Archív
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page